Plébániai nyári vakációs programunk július hónapban zajlott hittantermeinkben és a plébánia pincéjében különböző foglalkozásokra kialakított helységeiben.
A programon naponta 15-20 gyermek vett részt elsősorban plébániánkról, de voltak résztvevők városunk más plébániáiról, valamint rokon gyermekek más városokból és több külföldről nagyszüleinél itthon vakációzó gyermekek.
A gyermekek életkora 6-12 év között mozgott, de jöttek olykor kisebbek és egy-egy kamaszodó nagyobb hittanosunk is.
Foglalkozásainknak kialakult egy szokott menete. Először a napunk csendes bevezetőjeként elhangzott egy történet, ének és ima. Ezután csoportokban folytatódott a program. A gyermekek egyik csoportja naponta kézműves foglalkozáson vett rész. Az idén elsősorban papírból, textíliából, fonalakból dolgoztunk, és újrahasznosítható gyűjtött anyagokból. A gyermekek másik csoportja, elsősorban a fiúk, rendszeresen a mozgást választotta ping-pong, csocsó, házi bowling formájában.
A foglalkozás második részében a csoportok közös játékban vettek részt, részben táblás vagy egyéb társasjátékokkal, mozgásos játékokkal illetve különböző csoportos játékokkal. A csendesebb gyermekek építgettek illetve találtak maguknak személyreszabott szórakozást.
A hónap utolsó foglalkozásán visszatekintettünk az együtt töltött időre, kicsit kiértékeltük az együtt töltött időt, majd közös fagylaltozás és játszás után egyelőre elköszöntünk egymástól.
Vakációs gyerekprogramjainak célja részben a gyermekek szórakoztatása, szabadidejének értékes kitöltése úgymond „elektronika mentesen” vagyis TV, komputer, mobil, táblagép… mentesen, másrészt a közösség örömének, értékének a megtapasztalása, az egymáshoz csiszolódás nem tanulási környezetben, és nem utolsósorban az alkotás örömének tapasztalása a kézműves foglalkozásokon.
Köszönetet mondunk a Plébániának a vakációs program támogatásáért!
Köszönetet mondunk a segítőknek, vakációját nem sajnáló tanítónőnek, a két felnőtt ministránsunknak és nagyobb hittanosunknak minden segítségét.