Társadalomépítés az élő hagyomány által

Categories: Mi történt a plébánián

Társadalomépítés az élő hagyomány által címmel, tartott előadást Dr. Ágoston Ferenc november 22-én., a Székesegyház Plébánia által szervezett Keresztény Agora keretében.
A hagyomány fogalom tisztázása után, mely helyhez és közösséghez kötődik, az előadó kiépítette az összefüggést a szatmári települések hagyományőrző lakossága és annak elvándorolt népe között. „Az elvándorlás kóros közösségi problémát jelent” magyarázta az előadó, felidézve valós példákat, jó és rossz tapasztalatokat e jelenség kapcsán, elemezte az elvándorlás okait.
Visszatért személyek esetével is példázott, kihangsúlyozva a visszafogadó közösség szerepét, és annak fontosságát, hogy élő és eleven legyen.
Az előadást kerekasztal beszélgetés követte, ahol még három meghívott szerepelt: Dr. Varga Attila-jogász, egyetemi docens, Komsa József mérnök, és Schlachter Ferenc vállalkozó.
Három kérdésre igyekeztek mindegyik saját, érdekes meglátással válaszolni:
1. A társadalom melyik szegmensei felelősek az elvándorlás problémájában?
2. Hogyan látják a munkalehetőségek megteremtését, a város kialakítását, az emberi kapcsolatok és a közösség kiépitését?
3. Miben lehet az egyháznak szerepe?
A beszélgetés érdekesnek bizonyult, mindenki válaszában saját professzionális tevékenységi területéből indult ki.
Mivel az agora szelleme – a párbeszéd igénye – kezdett tudatosulni a jelenlevők körében, többen sajnálták, hogy az időkorlát miatt nem tudtak szóhoz jutni, saját meglátásaikat kifejteni, így a téma kimeríthetetlen, izgalmasnak bizonyult.

DSC06390

 

DSC06389