Április 25-én, szombaton, került megrendezésre a Székesegyház plébánia napja. Helyszín a plébánia lankája. Mintegy 150-en vettek részt, gyerekek, fiatalok, családosok, idősebbek, 3évestől 84 évesig, valamint Bruno kutyus, akit a nap folyamán a gyerekek jól kifárasztottak. A nagyon szép időben töltött nap szentmisével kezdődött. Itt fogalmazta meg a plébános a nap célját: szórakozás, ismerkedés. A nap mottója: „Akár esztek, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, tegyétek Isten dicsőségére” (Kor 30,10). A szentmisét a fiatal családosok előadása követte, melyben megzenésített verseket adtak elő, majd a gyerekek Hóferike című vidám előadással szórakoztatták a jelenlevőket. A Giocoso vonósnégyes előadását állva tapsolták meg. Ebéd után Leiher Györgyi a Leiher pincészet borait mutatta be, amit nagy élvezettel kóstolgattak. A Röpike néptánc együttes táncaiba a közönség is bekapcsolódott. Az egész nap folyamán a gyerekek játszottak, illetve kézműves foglalkozáson vettek részt. Jó volt részt venni ezen a napon, a jó Isten is nagyon szép idővel, napsütéssel áldott meg. Köszönet minden szervezőnek, rendezőnek, résztvevőnek.