A szatmárnémeti Székesegyházi Plébánia szervezésében tavasszal megkezdett világnézeti előadássorozat keretében december 14-én Dr. Holló László, a Babeş – Bolyai Tudományegyetem tanára, a gyulafehérvári szeminiárium rektora tartott előadást, amely koncepciójában a hit évéhez kapcsolódott. Amint ez az előadás címében is megjelölte –
A hitben való növekedés és a keresztény hitből fakadó kötelességek –, az előadás két fő szempont, a növekedés és a kötelességek köré csoportosította mondanivalóját. A hitben való növekedés folyamatát a személyiség fejlődésének dinamikájába kapcsoltan vizsgálta, három szakaszba tagolta: a gyermeki hit, a nagykorúsodó hit és az érett hit. Hivatkozásaiban idézte a II. Vatikáni Zsinat dokumentumait (Gaudium et Spes), Berhard Häringet, Jálics Ferenc SJ-t és Pál Feri atyát. Ez utóbbi a hit fejlődését hét szakaszra osztotta, ennek keretében helyt kaptak Márton Áron gondolatai, végül az Apostoli Hitvallás.
Előadásának második témaköre a keresztény hitből fakadó kötelességekkel foglalkozott, ezek: a hit megismerése, megvallása, terjesztése, a veszélyeztetett hit megvédése, valamint az egyházi tanítóhivatal nyilatkozatainak elfogadása.
Előadását követően több hallgató konkrét elvi és/vagy gyakorlati vonatkozású kérdést tett fel, az előadó ezeket sorra megválaszolta.