– Ma elsővasárnapi szentségimádást tartunk. 4 órától csendes, 5 órától a Nőszövetség vezetésével.
– Kedden este 18,30-tól a Hitmélyítő 2. csoportjának találkozójára kerül sor Fazekas Éva nővér vezetésével a plébánia irodája melletti teremben.
– Szerdán Hamvazószerda, a Nagyböjt kezdete. Reggel 7-kor, 9-kor és este 6 órától lesz szentmise. A szentmiséken pedig hamvazás. Hamvazószerda szigorú böjti nap.
– Péteken kerül sor az Ökumenikus Női Világnapra, amit a Szatmárnémeti Szamos- negyedi Református templomban tartanak. Az idei programot az egyiptomi keresztény nők állították össze. A Szent Erzsébet Római Katolikus Nőszövetség is részt vesz és szeretettel várnak bárkit erre a közös imára. A kezdési időpont d.u. 5 óra.
– Jövő vasárnap az esti szentmise előtt, 17,15- től keresztúti ájtatosságot tartunk.
– Március 14- 16 közötti hétvégén Nagyszokondon nők, feleségek, anyák hétvégéjét tartják. Részleteket a kifüggesztett plakáton vagy a sekrestyében kaphatunk.
– Szintén ezen a hétvégén a Szent Alajos Konviktusban férfiak, férjek, apák nagyböjti lelki, megerősítő hétvégéje lesz ” Önátadás boldogan” címmel a Szent József, a munkás férfiszövetség szervezésében. Információk a plakáton a templom bejáratánál és a sekrestyében.
-Fel lehet ajánlani a fizetési adó 2 %-át a plébániának . Nyomtatványt és a plébánia adatait az irodában vagy a sekrestyében lehet kapni. A nyomtatvány letölthető a Pénzügyminisztérium honlapjáról ( 230-as nyomtatvány). A plébánia adatai: Parohia Romano Catolică Caterdrală. Cod fiscal: 4038580. Cod IBAN: RO60BRMA0310034793800000.