Dr. Orbán Szabolcs OFM tartott előadást szombaton, a Székesegyház plébánia meghívására.
A szatmárnémeti Székesegyház plébánia által, a hit alapjainak elsajátítása, valamint az egyház, illetőleg az egyházat alkotó közösség elmélyültebb megismerése céljából havonta szervezett előadást február 8-án Dr. Orbán Szabolcs Ferenc-rendi szerzetes, a rend erdélyi tartományának főnöke, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának tanára tartotta.
A Szerzetesség és a II. Vatikáni Zsinat című előadása bevezető része a szerzetesség fogalmát tisztázta, rámutatott arra, hogy a közös kolostori életre törekvés nem teljesen a kereszténység találmánya, más vallásokban (hinduizmus, budhizmus, iszlám, zsidó) is megtalálható.
Áttekintette a szerzetesség történetét a kezdeti kereszténységtől, a remetéktől a 20. század szerzetesrendjeinek és kongregációinak sokaságáig, s utalt azokra a kulturális és társadalmi okokra és a teológiai okokra is, amelyek nyomán a 20. század második felétől a szerzetesek számában világviszonylatban számottevő csökkenés tapasztalható.
Előadásában áttekintette azokat a teológiai előkészületeket, valamint a II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium néven ismert dokumentumát, amely a szerzetesrendek és a szerzetesi élet intézményes megújításának azóta kibontakozó kimunkálása alapját képezi. Fontosnak tartotta annak megfogalmazását, miszerint „Az az állapot, mely evangéliumi tanácsok elfogadásán alapszik nem tartozik ugyan az Egyház hierarchikus szerkezetéhez, életének és szentségének azonban elvitathatatlan része.” A megszentelődés egyik útja.
A szerzetesrendek életében Nyugat-Európában a 20. század második felében végbement nagy változások a kommunista rendszerek uralma alatt élő Kelet-Európát tulajdonképpen nem/alig érinthették, ugyanis ezekben az országokban a szerzetesrendeket teljesen (például Romániában is) vagy kevés kivétellel feloszlatták. (Kapcsolatot Nyugattal ezek sem tarthattak.)
Előadásának végső következtetése: a II. Vatikáni Zsinaton előterjesztett (tízezren felüli módosító javaslat megvitatása után) elfogadott, a szerzetesi élet korszerű megújítására vonatkozó Perfectae Caritatis dekrétum visszatérés minden keresztény élet forrásaihoz és a (szerzetesi) intézmény eredeti szellemiségéhez, másrészt alkalmazkodás a megújuláshoz. Az utóbbi évtizedben a szerzetesrendek a zsinati dokumentumok és II. János Pál pápa a Vita Consecrata” (1996) kezdetű apostoli buzdítása alapján munkálkodnak „újraalapításukon.”