Október 24.-én plébániánkon folytatódott az előadássorozat a Keresztény Agora keretében. Ez alkalommal Homa Ildikó szociális testvér és klinikai pszichológus, logoterapeuta Érezve érteni címmel könyvbemutatóval egybekötött előadást tartott, melynek keretében beszélt a pszichológia és önismeretet viszonyáról, az Evangéliumi lélektan című könyvének felépítéséról, annak fejezeteiről.
Az előadást követően, a kiadó nevében Ft. Szőcs Csaba, a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója kérdéseket tett fel a szerzőnek, ösztönözve a jelenlévőket és a szép számban megjelent papokat, hogy kapcsolódjanak be kérdéseikkel és kommentárokkal a beszélgetésben. Így szoba jött a lelki vezetés és a pszichológia viszonya, kiegészítő szerepüknek fontossága, a pszichológia tudományágnak szerepe az egyház életében.
A felvetett problémák által Homa Ildikó testvér kedélyes és érdemteremtő válaszokkal kiegészítette előadását és Ft. Szőcs Csaba igyekezett felvilágosítást adni más kérdésekre is, mint például hogyan látja a katolikus kultúrának jövőjét Erdélyben, melyek lennének szerinte az irányvonalak annak fejlesztésében.
03nov
Érezve érteni
Categories: Mi történt a plébánián