– Hétfőn van Szeplőtelen Fogantatás áttett ünnepe. Nem kötelező ünnep. Szentmisék reggel 6 órától (roráté szentmise), 9 órakor és este 6 órától lesznek.
– Kedden este fél 7-től, a szentmise után Biblia-órát tartunk a plébánián. Témája: Keresztelő Szt. János küldetése.
– Szombaton tartjuk a következő előadást a Székesegyház plébánia előadótermében, mely keresztény identitásunk megerősítését szolgálja. Az előadó Ft. dr. Holló László, a gyulafehérvári Teológia rektora. Témája: A hitben való növekedés és a keresztény hitből fakadó kötelességek. Az előadás kezdésének időpontja: 11 óra.
– Vasárnap este a Székesegyházban a Református Lelkipásztorok Kórusának és a Református Gimnázium Énekkarának adventi előadását hallgathatjuk meg. Kezdési időpontja este 7 óra.
– Kérjük jövő vasárnap jelentsék azokat a betegeket, akik Karácsonyra szeretnék elvégezni szentgyónásukat és szeretnének megáldozni.
– A házszentelésre csak azoknak kell feliratkoznia, akiknél az elmúlt években nem voltunk.
– A karácsonyi díszítésre a sekrestyében és a plébánia irodájában lehet adományokat átadni