A Szentírás megértéséhez az Egyház magyarázatára van szükség – mondta Ft. dr. Kovács F. Zsolt, a Székesegyház által szervezett szombati előadáson.
“Magyarázom a magyarázhatatlant. Időszerű katolikus szentírás-értelmezés” címmel tartott előadást szombaton fél tizenegytől a Scheffler János Lelkipásztori Központ dísztermében Ft. dr. Kovács Zsolt, a nagyváradi püspökség irodaigazgatója. A Székesegyház plébánia szervezésében megvalósuló sorozatba illeszkedő előadásában kiemelte, fontos, hogy olvassuk a Bibliát, és hogy a hiteles, Egyház által elismert fordítást vegyük kézbe. A freskók “képes Bibliáitól” a jelenkor Szentírásáig terjedően beszélt annak eredetéről és tartalmáról, kiemelve, hogy a megértéséhez szükségünk van az Egyház értelmezésére.
“Mindenkinek olvasnia kell a Szentírást, de nem biztos, hogy mindenki megérti azt a teljességében. Ezért szükség van az Egyház magyarázatára, amely megadja a helyes kódot. Adnak ugyan kódot mások is, akik megpróbálkoznak a magyarázással, de az hiányos, pontatlan, torz. A nem hiteles magyarázók eltalálhatnak egy-egy magyarázatot, de nem nyitják meg a szöveg teljes forrását. Az Egyház a Szentírás hivatalos értelmezője.”
Kérdéseket tett fel: “Hogyan viszonyulunk a Szentíráshoz? Úgy, mint a könyvespolcon egy történelmi könyvhöz, vagy mint egy életet alakító szent irathoz? Immanuel Kant azt mondta annak idején, hogy merj tudni, és vizsgálj meg mindent. Csakhogy a Szentírás nem ismeretterjesztés céljából íródott, hanem vallásos emberek hitélményeit fogalmazták meg benne, hogy másokat is hitre vezessenek. A Szentírás tehát nem egy tudományos igényességgel készült szakkönyv, hanem az egy Istenbe vetett hit szemével szemléli az eseményeket… Akkor válik élővé a Biblia, ha belépek annak bűvkörébe. Akkor látom meg a szavak és betűk mögötti értelmet, ha cselekszem is azt, amit a könyv leír. Bár egy bizonyos korban íródott, konkrét embereknek, konkrét témákkal, de üzenete nekünk is szól. Isten szava nem élettelen kövekre hullott, hanem olyan igék ezek, melyek életre keltenek, és életben maradnak. Isten az igéjének őrzését az Egyházra bízta, melynek én is tagja és gyermeke vagyok a keresztségem révén. Az ige akkor válik számomra is élővé, amikor jómagam is élő tagjává válok az Egyháznak. A Szentírás nem attól válik élővé számomra, ha csak kívülállóként olvasgatom, tanulmányozom, hanem, haaz ott leírt szövegből meghallom Isten nekem szóló üzenetét.
A következő alkalommal, december 14-én Ft. dr. Holló László, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának docense és a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola rektora tart majd előadást.
Józsa János, a püspökség sajtóreferense