Categories: Hírdetések

  • Csütörtökön, Árpádházi Szt. Erzsébet ünnepén, d.u. 2 órától a Hildegárda templom előtti Szt. Erzsébet szobornál ünnepi megemlékezés lesz a szent jótevő tiszteletére. Szeretettel várnak mindenkit, egy közös imára, melyben imádkoznak a a kitaszítottakért, rászorultakért, valamint a szeretetszolgálatot végzőkért. Ezen a napon ingyenes ételosztás is lesz a város több pontján.
  • Pénteken a Szentlélek templom felszentelésének ünnepe lesz. Az ünnepi szentmise este 6 órakor kezdődik. Előtte három nap – kedden, szerdán és csütörtökön – triduumot tartanak, ami szintén este 6 órától kezdődik.
  • Szombaton, újabb előadásra kerül sor a Keresztény Agora keretében. Ft. Jitianu Liviu a Babes-Bolyai Római Katolikus Tudományegyetem dékánja előadást tart Az iszlám – a béke vallása!? címmel. Az előadás d.e. 11 órakor kezdődik a Székesegyház Plébánia emeleti termében.