A hitben való növekedés és a keresztény hitből fakadó kötelességek

A szatmárnémeti Székesegyházi Plébánia szervezésében tavasszal megkezdett világnézeti előadássorozat keretében december 14-én Dr. Holló László, a Babeş – Bolyai Tudományegyetem tanára, a gyulafehérvári szeminiárium rektora tartott előadást, amely koncepciójában a hit évéhez kapcsolódott. Amint ez az előadás címében is megjelölte – A hitben való növekedés és a keresztény hitből fakadó kötelességek –, az előadás  két fő szempont,…

A Szentírás megértéséhez az Egyház magyarázatára van szükség

A Szentírás megértéséhez az Egyház magyarázatára van szükség – mondta Ft. dr. Kovács F. Zsolt, a Székesegyház által szervezett szombati előadáson. “Magyarázom a magyarázhatatlant. Időszerű katolikus szentírás-értelmezés” címmel tartott előadást szombaton fél tizenegytől a Scheffler János Lelkipásztori Központ dísztermében Ft. dr. Kovács Zsolt, a nagyváradi püspökség irodaigazgatója. A Székesegyház plébánia szervezésében megvalósuló sorozatba illeszkedő előadásában…

Sajnos a Székesegyház homlokzatáról újból leesett egy kisebb darab tégla.

Sajnos a Székesegyház homlokzatáról újból leesett egy kisebb darab tégla. Szükséges volt átnézni az egész homlokzatot. Egy ipari alpinista végigkopogtatta a veszélyesebbnek tűnő részeket. Valószínű, hogy ezt is be kell vonni hálóval, hogy megakadályozzuk, hogy leessen. Két évvel ezelőtt az oszlopok díszítéseiről váltak le nagyobb darabok. Ezért lettek az oszlopok hálóval bevonva. Mindez természetesen ideiglenes…